Nem nagyon hangoztatták Brian Johnsonék, hogy új lemezt készítenek, de a Supersuckers frontembere, Eddie Spaghetti elkotyogta, hogy azért késik saját bandájának új albuma, mert az AC/DC lestoppolta producerüket, Billy Bowers-t. Emberük Brendan O'Brien produceristenségnek melózik, aki éppen az ausztrál istenek új lemezét pakolja össze, így nincs ideje a Suckers-szel foglalkozni. Cliff Williams, aki főállásban a villanyműveknél basszusgitáros, februárban tudatta a nagyvilággal azt az örvendetes hírt, hogy március 1-én költöznek be a stúdióba, és felveszik a nyolc éve megjelent Stiff Upper Lip utódját. A lemez megjelenési időpontja egyelőre ismeretlen.

A funkkirály és az örmény rendszergazda is szigetel egy jóízűt idén. Akinek pedig ennyi még nem lenne elég, az táncolhat Joy Divisionre a The Wombats-szal, zúzhat Exodusra, vagy Anti-Flag-re, és megnyugodhat, mert a Flogging Molly mégis bepótolja nemrég elmaradt buliját. Annyit már tudunk, hogy Serj Tankian az R.E.M. előtt, 16-án lép majd fel. A Deliquent Habits pedig a Wan2 színpadon nyomja a mexikói hiphopmjúzikot.

Mit ad isten, éppen tegnap volt a Nemzetközi Roma Nap. Mi tüzelhetné fel jobban a Gogol Bordellót, ha nem ez a jeles esemény?

Na nem mintha Eugene Hütz és díszes társasága nem lenne állandóan beindulva, folyamatosan pörögnek, Uri Geller és tanítványai sem tudnák megállítani őket fantasztikus képességeikkel. Hála istennek szeretik kicsiny hazánkat, mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy negyedszerre tiszteltek meg minket. És ahogy kell, mi szép számmal jelentünk meg az ünnepségen.
A Bordello nem az a zenekar, akitől azt várná az ember, hogy folyamatosan kommunikál a közönséggel - nem is baj, mert esze ágában sincs megtenni. Néha-néha kapunk egy-egy sort, de ez is bőven elég a hiperaktív bagázstól, akik úgy pörgik végig a koncertet, hogy már azon gondolkodunk, mit isznak, és hol lehet egyáltalán kapni ebből az isteni nedűből. Persze Eugene iszik is, a "minden idők leghosszabbra nyújtott befejező száma" címre eséllyel pályázható koncertzáró darab alatt akkora energiával énekel, hogy ki is önti a vörösborát, az első sorban állók pedig gondolatban máris becélozzák a nagyobb áruházakat folttisztítóért. Persze a közönség inkább az ugrálással van elfoglalva, a Start Wearing Purple alatt majd' összedől a ház, a Wanderlust King alatt megremeg a föld, de az American Wedding közben is szépen emelkednek a kezek, lábak, és beindul a bodysurf. Norbi büszke lenne ránk: ég a zsír, lendül a láb.
A színpad bármely pontján azonnal felbukkanás világrekordját tartó Hütz a Zina-Marina előtt szőke parókába bújik. Ha a bajuszt elfelejtenénk, simán beférne a Poisonba, persze azért némi smink még elférne rajta a nagyobb hatás kedvéért. Ha ennyiből még nem lenne eléggé nyilvánvaló, akkor elmondanám, hogy show volt itt kéremszépen, mégpedig nem is akármekkora. Persze már a két csaj, Pamela és Elizabeth is showelemnek tekinthető, akik néha csak táncosként, néha pedig vokalistaként bukkantak fel a színpadon.
Az előzenekarként fellépő, és hatalmas bulit csapó Skindred énekese is beszáll, és olyan gipsy-reggae-t nyomnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A Think Locally Fuck Globally közben a színpad két szélén a címadó sorok gördülnek le, mi pedig üvöltjük, hogy PARTY! Merthogy party volt, méghozzá a jobbik fajtából. Akkora buli, hogy Eugene-nek nincs is túl sok kedve lemászni a színpadról. Az pedig, hogy az általa beígért afterparty-n mi történt, már el sem tudjuk képzelni.

Az angol seeticket.com jegyrendelő oldal meglepően sok Sziget fellépőt ismer ahhoz képest, hogy itthon senki sem tud semmit. Ha valóban igazak a hírek, akkor augusztusban jön a Kasabian, a Danko Jones, az Apocalyptica, Carl Cox, a Pendulum és Ferry Corsten is. Egyelőre egyik előadó honlapján sem található biztos információ.

Nem tudják levenni rólunk a szemüket. Mi sem róluk. A törökből hozott bőrmellények csakis sűrű bajusszal mutatnak jól. A borítón egyébként az a megható pillanat látható, amint a jólelkű, mindig mosolygós srácok a lenyugvó nap fényében átsegítik az utcán a már járni is alig képtelen afro-amerikai Jennifert, aki annyira hálás a jókedvű, szőrös felsőtestű Sanyinak és Karcsinak, hogy azonnal dalra is fakad velük.

Az utca hazavárja Kanye Westet. Meg a csaj is, akit három éves korában ismert meg. A nagy boldogságban fícsöringel egyet Chris Martinnal. Nem is rosszul. Bréking nyúz egyébként, hogy a mackófétisben szenvedő emberünk telt házas koncertet fog nyomni a Brooklyn Múzeumban. Ez egyébként nagy csoda, mivel a jegyárak 1.000 és 75.000 dollár között mozogtak. De hát kinek nincs rongyos százhatvanezre egy nyomorék rapbulira?

Megvilágosodtam. Bryan Adams egy gép. Ha jobban megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy a fején ott a random dalgeneráló gomb. A szoftvere pedig sohasem téved.
A művész úr idén is megnyomta a gombot, ami rövid gondolkodás után véletlenszerűen kidobott 11 darab Bryan Adams dalt. Nem is jókat, nem is rosszakat. Olyanokat, amik épphogy elvisznek majd egy lemezt. Gyanítjuk továbbá, hogy valahol a dalgeneráló gomb környékén ott bújhat egy random szöveggeneráló gomb is, amely a Mester korábbi munkáiból szemezget, és régi szavait új mondatokba pakolja.
Az új lemez így csak azoknak ajánlható nyugodt szívvel, akiknek nincs ki a tökük Bryan legutóbbi munkáival, illetve azoknak, akik bármit bekajálnak tőle. Az egész 11 nem tartalmaz egyetlen igazi emlékezetes Adams slágert sem, bár minden dal az akar lenni. A Mysterious Ways azért talán egy fokkal jobb dal a többinél. Talán. Azért annak örülnénk, ha Blájen legközelebb nem akarna biztosra menni, akkor nem lenne ennyire megélhetési nyálrock íze a dolognak.

Értékelés: 2.5/5

Hivatalos honlap: bryanadams.com

Bryan Adams - I Thought I'd Seen Everything