Tegnap hatalmas csinnadratta közepette fellépett nálunk a Tökéletes Fenék. Ő végig örült, mi csak egy darabig.
Azok tudhattak valamit, akik ülőjegyet váltottak a diszkó-vonatra, és nem csak azért, mert kínszenvedés volt talpon végignézni a két és fél órás seggrázós partit. A színpad ugyanis teljes egészében kivetítőként funkcionált, a poptörpe-királykisasszony lábai alatt is zajlott a "szinetrip", amit csakis a többségében karót nyelt ülő közönség láthatott. De nem lesznek álmatlan éjszakáink amiatt, hogy lemaradtunk a show ezen részéről. Már csak azért sem, mert a két részre osztott koncert második felén valami olyan történt, ami a gondosan kitervelt, nagyszabású show-k alatt nagyon kevészer szokott: semmi. A műsor második fele ugyanis valami hihetetlen csoda folytán annyira unalmasra sikeredett, hogy szívünk szerint azonnal nyomtunk volna egy jóízű dörmit az Aréna egy csendesebb szegletében. Pedig az I Believe In You sokkal jobban szólt egy szál zongorával, csak hát az erőltetett, szakurás, gésás, japánkiscsajos etűd, majd az azt követő pálmafás, matrózos, "kopakabánás" epizód végleg betette a kaput. Egy csodára vártunk, de csak a visszataps jött.
Pedig ígéretesen indult minden: a kezdő Speakerphone pumpálása alatt a kivetítők mögül beszálló Kylie-n már séróból látszott, hogy nem szarral fog gurítani, és valóban nem: repült a színpad felett hatalmas ezüstkoponyán (csak nem Indy-lázban égünk, kéremszépen), bújt elő kinyíló piramisból, kiderült, hogy cheerleaderként spárgában is tökéletesen tud énekelni, volt bálhangulat, diszkófívör, Can't Get You Out Of My Head, WOW, Step Back In Time, egy még mindig bombanő Kylie, táncosok, meg minden, ami szem-szájnak ingere. A két oldalt elhelyezett kivetítőkön kb. úgy nézett ki a műsor, mintha máris DVD-ről menne, az ausztrál csoda tehát valószínűleg nem felejtett el profi operatőröket is hozni magával.
A sok-sok epizódra osztott koncert összességében rendben is lett volna, de ott az a hatalmas nagy DE. Nem tudom, miért volt végig az az érzésem, hogy egy Madonna light bulit látunk éppen. Nem tudom azt sem, mi történhetett a show második felében, ami annyira érdektelenné tette a produkciót, hogy mindenkit erős ásítozásra késztetett. Nem tudom, mi lehet Kylie telefonszáma.
Azt viszont meg kell hagyni, hogy ennyire vérprofi show-t azért nem sokan nyomtak még itthon. Kylie egyébként 15 éve járt nálunk utoljára, és mit ad isten, az a buli is pont május 15-én volt. Nagyon reméljük, hogy nem kell újabb 15 évet várni rá, azt viszont igen, hogy az a koncert nem fog majd atomjaira hullani. És hogy az a popó még mindig ilyen marad. Vagy sokat akarnék?
Azok tudhattak valamit, akik ülőjegyet váltottak a diszkó-vonatra, és nem csak azért, mert kínszenvedés volt talpon végignézni a két és fél órás seggrázós partit. A színpad ugyanis teljes egészében kivetítőként funkcionált, a poptörpe-királykisasszony lábai alatt is zajlott a "szinetrip", amit csakis a többségében karót nyelt ülő közönség láthatott. De nem lesznek álmatlan éjszakáink amiatt, hogy lemaradtunk a show ezen részéről. Már csak azért sem, mert a két részre osztott koncert második felén valami olyan történt, ami a gondosan kitervelt, nagyszabású show-k alatt nagyon kevészer szokott: semmi. A műsor második fele ugyanis valami hihetetlen csoda folytán annyira unalmasra sikeredett, hogy szívünk szerint azonnal nyomtunk volna egy jóízű dörmit az Aréna egy csendesebb szegletében. Pedig az I Believe In You sokkal jobban szólt egy szál zongorával, csak hát az erőltetett, szakurás, gésás, japánkiscsajos etűd, majd az azt követő pálmafás, matrózos, "kopakabánás" epizód végleg betette a kaput. Egy csodára vártunk, de csak a visszataps jött.
Pedig ígéretesen indult minden: a kezdő Speakerphone pumpálása alatt a kivetítők mögül beszálló Kylie-n már séróból látszott, hogy nem szarral fog gurítani, és valóban nem: repült a színpad felett hatalmas ezüstkoponyán (csak nem Indy-lázban égünk, kéremszépen), bújt elő kinyíló piramisból, kiderült, hogy cheerleaderként spárgában is tökéletesen tud énekelni, volt bálhangulat, diszkófívör, Can't Get You Out Of My Head, WOW, Step Back In Time, egy még mindig bombanő Kylie, táncosok, meg minden, ami szem-szájnak ingere. A két oldalt elhelyezett kivetítőkön kb. úgy nézett ki a műsor, mintha máris DVD-ről menne, az ausztrál csoda tehát valószínűleg nem felejtett el profi operatőröket is hozni magával.
A sok-sok epizódra osztott koncert összességében rendben is lett volna, de ott az a hatalmas nagy DE. Nem tudom, miért volt végig az az érzésem, hogy egy Madonna light bulit látunk éppen. Nem tudom azt sem, mi történhetett a show második felében, ami annyira érdektelenné tette a produkciót, hogy mindenkit erős ásítozásra késztetett. Nem tudom, mi lehet Kylie telefonszáma.
Azt viszont meg kell hagyni, hogy ennyire vérprofi show-t azért nem sokan nyomtak még itthon. Kylie egyébként 15 éve járt nálunk utoljára, és mit ad isten, az a buli is pont május 15-én volt. Nagyon reméljük, hogy nem kell újabb 15 évet várni rá, azt viszont igen, hogy az a koncert nem fog majd atomjaira hullani. És hogy az a popó még mindig ilyen marad. Vagy sokat akarnék?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Márti 2008.08.16. 07:56:05