Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegénylegény. Ferkó volt a becsületes neve, de barátai csak Fankadelinek szólították. Leginkább a rímfaragáshoz értett, mesterségét pedig szerette  volna megmutatni a nagyvilágnak. Egy szép napon telepakolta a batyuját, és elindult szerencsét próbálni, hátha felfigyelnek rá hetedhét határon innen és túl is. Nem értették az emberek Ferkót, mert nem érdekelte őt a pénz, csak a rímek. Nem vágyott ez a legény sem az egész, sem a fele királyságra. "Miféle ember az ilyen?" - kérdezgették egymás között a fül nélküliek, a többiek azonban roppantmód szerették hallgatni Fankadeli játékosságát. A maradi hallgatóság nem örült, hiszen fül nélkül nem tudhatták, hogy a jó muzsikát lehet kedvtelésből is csinálni, és nem kötelező feltétlenül pénzt keresni belőle, az csak a pozitív velejárója ennek a mesterségnek.
Teltek-múltak az évek, Fankadeli hallgatótábora pedig nőttön nőtt, de a legényt csak nem kezdték el érdekelni az anyagi javak. Cimborájával, Szabó Balázzsal, aki mellesleg remekül bánt a hegedűvel, összedugták fejüket, és Suhancos néven kezdtek el muzsikálni. De még hogy! Az emberek ahogy kézhez vették lemezüket, hol mosolyra húzódott a szájuk, hol sírni támadt kedvük, de mindezt boldogan tették ám! Sőt, olyan boldogság öntötte el "aszalt szívüket", amilyen már régen nem. Nagy volt az öröm hetedhét határon innen és túl.
Persze Ferkó továbbra sem a meggazdagodásért faragja a rímeket, nem vonzza őt a sok arany, a csillogó szekér és a sok-sok széplány. Talán az utóbbiak mégis. Fankadeli jól tudja, hogy többet ér a pénznél az a siker, amelyet ő ért el. És amíg olyan dalokat tud írni, amilyenek csak a mesékben léteznek, addig biztosan boldogan fog élni, amíg meg nem hal.

Értékelés: 5/5

Myspace oldal: www.myspace.com/suhancos

Suhancos: Békét