Volt egyszer egy remek zenekar, amely 12 évvel ezelőtt lemondta Szigetes fellépését, azután pedig már csak dafke azért sem jött Magyarországra koncertezni. Pedig vártuk. A The Offspring most pótolt. Legalábbis részben.

Az első sokk akkor éri az embert, amikor szeme elé kerül Dexter, a felhízott, visszavonult FC Schalke 04 játékos, megelőlegezve Dieter Bohlen húsz év múlva esedékes dizájnját. A második akkor, amikor rájön, hogy a bolygó Holland(i)nak bizony rohadtul nincs kedve itt lenni. És hogy mindenki biztos legyen ebben, még csak meg sem próbálja elrejteni arcáról az érzelmeket. A rajongó és a Zámbó Jimmy által bőszen emlegetett "jó asszony" olyan állatfajta, amelyik mindig megbocsát, pláne akkor, ha elkezdi érezni, hogy kap valamit a pénzéért. Kaptunk egy közel komplett Greatest Hits albumot élőben, és három dalt az új lemezről (Half-Truism, Hammerhead, You're Gonna Go Far, Kid). Iggy Pop és Slash törvénytelen gyereke, azaz Noodles azért próbálta menteni a helyzetet, nem is sikertelenül. Természetesen megkaptuk tőle a "milyen jófejek vagyunk, és de kár, hogy nem jöttünk el 12 évvel ezelőtt koncertezni" szöveget (megjegyzem, bármikor eljöhettek volna ezalatt a néhány évecske alatt), meg hogy "milyen rendesek vagyunk, hogy figyelünk a lányokra" (pont miután egy lány orbitálisat zuhant crowdsurf közben a hátam mögött), és hát az örök klasszikus "még visszajövünk".
Már csak azért sem lenne nagy baj ha ez megtörténne, mert jó lenne mégegyszer látni, ahogy a tömeg egyként ugrik fel a Self Esteem-re, vagy hallani, hogy mekkora energia rejlik a Gone Away-ben, megpróbálni újra életben maradni a Walla Walla közben az első sorokban, és újra örülni annak, hogy gyakorolhatjuk a "szkás" helybenfutást a What Happened To You közben. Merthogy összességében mégiscsak boldogan hagytuk el a helyszínt, bízva abban, hogy nem lesz Dexterből zsírszalonna.