
Normális esetben akár nagyobb gáz is lehetne egy olyan lemezből, mint ez, kivéve ha a dalok kedves megrendelőjét történetesen úgy hívják, hogy Madonna.
Materiálgörl Csiccsóne egyszerűen beleunt abba, hogy folyton diktálnia kell a divatot, ezért úgy döntött, új lemezének dalait inkább a popzene teszkójának árufeltöltőjétől szerzi be. Elment tehát Timbalandhoz, hogy megnézze, mit csinál. Nem árulunk zsákbamacskát, azt csinálta, mint eddig bármikor. Ugyanazt a dalt, ezredszer. Nem esett nehezére, hogy írjon még 12-t, ami semmiben sem különbözik az eddigiektől. Már a lemezt indító Candy Shopban nyilvánvalóvá válik, hogy Timbaland bizony nem az újítások híve, sőt, egyenesen herótja van az új ötletektől, ezért inkább nem is próbál minket meglepni. Ugyan, minek is kellene, ha mindenki viszi a zenéjét, mint a cukrot?
Azért persze pozitívumai is vannak Madge új lemezének, csak nagyon kevés. A dalok többnyire ötlettelenek, unalmasak, vagy éppen gyengécskék, de összességében még mindig jobban sikerült lemezt hoztak össze, mint a rossz emlékű American Life. A Miles Away egyáltalán nem rossz, a Kanye Westtel elkövetett diszkós Beat Goes On a régebbi Madonnára emlékeztet, de a lemezt záró két dal, a Devil Wouldn't Recognize You és a Voices viszi igazán a bankot, és elgondolkodtat, hogy mennyire, de mennyire is jó lehetett volna, ha ilyen minőségű dalokkal jött volna vissza. Azért én speciel a részeredményeknek is örülök. Volt már sokkal rosszabb is a helyzet.
Értékelés: 3/5
Hivatalos honlap: www.madonna.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
poprocks 2008.04.29. 18:47:33