
Adva van négy fiatal, akik közül a legidősebb is csak 22 éves. A frontember egy csini, ám hisztis 19 éves csaj, de egyáltalán nem egy Avril Lavigne szinten ripacskodó agyhalál előtt álló emberformájú party-alien. Itt egy lemez, ami tele van húzós, energikus dalokkal, olyanokkal, amelyekről simán elhiszem, hogy a gitárorientált apukák sem kapnak majd elmebajt, ha a lányuk üvölteti a szobájában. Érdekes módon egyszer sem jutott eszembe az, hogy egy Tokio Hotellel egyenértékű produkció próbálna a hallójárataimba jutni. Mert nem is az. Ugyancsak érdekes módon annyira azt sem furcsállom, hogy idén Grammy-re jelölték őket a legjobb új csapat kategóriájában. Megértem azt is, hogy az amerikai fiatalság teljesen megőrült a Paramore-ért, és hogy miért váltak ennyire rövid idő alatt headliner zenekarrá. Már vágom, hogyan képes egy pofátlanul fiatal banda olyan ütős slágert írni, mint a Crushcrushcrush. Egyszerűen azért, mert aránylag még az eszüknél vannak. Persze a nagy kérdés még mindig ott van: vajon mikor vesztik el az önkontrollt, és lesz-e az a pont, amikor sírni fognak, mert senki sem foglalkozik velük? Nagy gáz nincs, mert a következő albumukkal, ami szerintük olyan lesz, mintha az Arcade Fire-t kereszteznénk a Mew-val még biztos stadionokat fognak töltögetni. A Riot! kellemes kis móka. Ha ez lenne az emo, mennyivel jobban szeretnénk!
Értékelés: 3.5/5
Hivatalos honlap: www.paramore.net
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dávid 2008.01.19. 15:04:40
Tetszik ez a blog, jól nyomod. De nagyon sokat javítana az egészen, ha nem csak írnál a zenékről, hanem egyből meg is lehetne itt hallgatni őket. Pl youtube videó formájában, vagy lehet linkelni last.fm-et, deezer.com-ot, stb. Az pedig igazán alap, hogy az együttes honlapját belinkeled, hogy aki szeretne többet tudni el tudjon indulni valamerre.
Tomazzo 2008.01.21. 13:31:54
Dávid 2008.01.21. 15:22:24
Még az jutott eszembe, hogy ha én írnék ilyen blogot lehet, hogy egy nyílt torrent linkjét is beszúrnám (pl piratebay), hogy lehessen egyből tölteni.
Csak így tovább! Van egy törzsolvasód. :-)
Tomazzo 2008.01.22. 17:59:56