
Timbi producer bácsi egyébként is súgásból él, gyakorlatilag egyetlen osztályban sem tanul, csak beül az órákra, és ahol tud, segít. A baj csak az, hogy folyamatosan ugyanazokat a válaszokat duruzsolja mindenkinek. Ez senkit sem zavar, láthatóan a szigorút tanerőt a legkevésbé. Ahová beteszi a lábát, ott úgyis mindenki csillagos ötöst kap.
A helyzet az, hogy a Duran Duran frontemberének matekból kellett volna felelnie, de a mackós, fekete segítség folyamatosan bioszból súgott. De hogy lett ebből jeles? Úgy, hogy valamennyire érződött a feleleten, hogy a szerencsétlenül járt diák sokat készült az alkalomra.
A Red Carpet Massacre-t nem rossz lemez, csak éppen kétféleképpen lehet hallgatni. A legszerencsésebb verzió talán az, ha magukra a dalokra figyelünk, és nem az egyre kevésbé kreatív producer által összetákolt körítésre. A másik változat nem túl izgalmas: ugyanazok a tucat Timbaland hangok folynak a membránokból, amik egy szokásos MTV toplista első helyeiről búgják, nyüszítik, vinnyogják tele a világ összes tánctermét. Amikor az ember a Box Full O' Honey-hez ér, már örülne, hogy megmenekült az unalmas hangzásvilágtól, de az azt követő, Britney-komolyságú Skin Divers azonnal kicsapja a biztosítékot, a Tempted prüntyögésétől pedig végleg kiborul a bili. A Tricked Out alatt elgondolkodik az ember, milyen lett volna, ha az Air legénysége segít be nekik. Valószínűtlen, de nem rossz.
Van az a helyzet, amikor a diák tudja a jó válaszokat, csak rossz szavakat használ. Valahogy így van ez most is. A dalok mocskosul jók lennének, de ezért a feleletért - ilyen körülmények között - most csak egy erős közepes jár.
Értékelés: 3/5
Hivatalos honlap: www.duranduran.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.