Jaj de nagyon vicces zenekar ez a Green Day! Már másodszor sütik el ugyanazt a poént, de legalább ezúttal más csattanóval jöttek elő a végén.
Történt ugyanis 2003-ban, hogy előkerült egy banda The Network néven, énekesük, Fink pedig feltűnő Billie Joe hangon adott elő elektro-punk szösszeneteket. Na persze a projekt mögött álló Green Day mindent tagadott, sőt, elkezdődött egy kamu-rivalizálás a két banda között, mutatva ezzel, hogy milyen szép betegség is a skizofrénia. A tagokat azonban nem sikerült teljesen kikezelni betegségükből, így várható volt, hogy valamikor újra felüti fejét a furcsa kór.
2008-ban, amikor esedékes lett volna egy új GD lemez összerántása, Billie Joe teljesen jogosan parázni kezdett, hogy az új album nem fogja elérni az American Idiot színvonalát. Mit lehet ilyenkor tenni? Vissza lehet vonulni, bevállalni a buktát, elmenni egy hosszabb szabira, vagy elsütni mégegyszer ugyanazt a poént. Skizofrén szuperhőseink feje fölött kigyulladt a villanykörte, és megalkották a Foxboro Hot Tubs-t, ezt a príma kis '50-es évekbeli rock 'n' roll-t nyomató bandát, amit persze annak rendje és módja szerint nem vállaltak magukra. A Stop Drop & Roll első hat számát ingyenesen letölthetővé tették, és elkezdtek hatalmas erőkkel tagadni mindent. Mert az olyan vicces.
Mikor kiderült, hogy nem lesz ebből bukta, bűnbánóan bevállalták a Foxboro-t, majd újabb hat számmal kiegészítették, és boltokba küldték a Stop Drop & Roll-t, immár 12 számos CD formájában. Sőt, klipet is forgatnak a The Pedestrian című dalhoz - ami halkan jegyezzük meg, hogy az utóbbi idők egyik legjobb Green Day dala - és turnéra indulnak.
Szóval most eléggé felemás helyzet alakult ki. Itt egy új lemez, ami nem Green Day, de nem is teljesen új projekt, jók is a dalok, meg nem is, komolyan is vehetjük, meg nem is, megnéznénk élőben, meg nem is, és így tovább, és így tovább... A Stop Drop & Roll mindenesetre pofás kis lemez, és ha el tudunk vonatkoztatni attól, kik hozták össze, széles mosollyal fogunk bólogatni. Billie Joe-nak ettől függetlenül a korrektnél egy fokkal jobb szanatóriumi kezelést javasolnánk.
Értékelés: 3.5/5
Hivatalos honlap: www.foxborohottubs.com